2010. november 30., kedd

Krisztus arca Püspökladány mellett?

Zarándokhellyé is válhat az egyik Püspökladány melletti szántóföld, egy műholdas felvételén ugyanis a szántóföldön egy alak látható, sokak szerint Jézus arcképe. A jelenség csak néhány óráig volt látható, aztán eltűnt a felvételekről. A település vezetői arra számítanak, hogy tömegek zarándokolnak majd a jelenség helyszínére. Az általunk megkérdezett történész szerint a szántóföldi Jézus arckép csak véletlen.

A Google műholdas fotóján nem csak a szántóföld látszik Püspökladány mellett, hanem egy homályos arckép is van rajta. A szántóföldön látható kép sokak szerint nem más, mint Jézus arca.

A jelenség csak néhány óráig volt látható az űrből, majd eltűnt a felvételekről. A fotó azonnal bejárt a világsajtót, a legnagyobb brit bulvárlap, a Sun internetes oldalára is felkerült.

Az általunk megkérdezett történész szerint az arckép kirajzolódása csak véletlen.

„ A világosabb foltok azért keletkeztek, hogy szántáskor a szikesebb sósabb talaj felszínre került ez hamarabb megszárad, kifehéredik, és élesen rajzolódik ki a sötétebbek vélhetőleg nedvesebb területrészek” – mondta Rásó János, helytörténész.


Püspökladánynak mindenesetre jól jön az űrbéli látványosság. A szántóföldet zarándokhellyé szeretnék nyilváníttatni. 

„ Ez egy olyan terület amely természetvédelmi területté van nyilvánítva ez a jövőben akár a városnak ha zarándokhelyé változik akkor turisztikai szempontból előnyt is jelenthet” – mondta Petőn Pap Margit, a püspökladányi önkormányzat tanácsnoka.


Készítette: Szőke Szilvia

1 megjegyzés: