2010. december 7., kedd

N.M. L.L. Junior


Fekete Vonat 

Az 1990es elején alakította meg két társával együtt a Fekete vonat nevű formációt. A csapat nagy sikert aratott Magyarországon: két platina és egy aranylemezt kaptak.
Sikerük csúcsán a csapat közös megegyezés alapján szétvált és Junior 2001-ben elutazott Amerikába.

Szóló karrier 

Egy év szünet után hazatért és 2002-ben a Private Moon-nal megcsinálta első szólóalbumát, amely a Köszönöm Nektek címet kapta. Az albumról 3 kislemez jelent meg: aRaggamoffin, a Hogy mondjam el és a Korkorro dalokból.
2003-ban jelent meg Junior második albuma A tűz mindig tombol címmel. Az albumról két kislemez jelent meg: a Ragamoffin 2 és a A tűz mindig tombol dalokból.
2005-ben Az én világom című harmadik album, amely meghozta a várva várt aranylemezt L.L. Juniornak. Az albumról két kislemez jelent meg: a Rabszolga lány és a Mr. Raggamoffindalokból. 2005-ben VIVA COMET díjra is jelölték a legjobb férfi előadó kategóriában.
A negyedik albuma 2005 szeptemberében jelent meg melynek címe Falak ez a cím utalás arra, hogy ne ítéljünk el senkit a bőre színe miatt, és végre bontsuk le az egymás közé épített falakat, melyek nyitottságunk akadályai, „színezzük be a világot” és éljünk benne előítéletek nélkül! Az albumról két kislemez jelent meg: az Az Éjszakákat járom, a Normális srác és a című dalokból.
2006-ban jelent meg ötödik albuma Olaj a tűzre' címmel. Az albumról csupán egyetlen kislemez jelent meg a Táncolj című dalból, mely egyik legsikeresebb száma lett.
2007-ben jelent meg hatodik albuma Fehér Holló címmel, melyről három rendkívül sikeres kislemez jelent meg. Az első kislemez a Stefano közreműködésével készült Álomszép lánycímű dalból készült, amely a Megy a gőzös című film főcímdala lett.
A második kislemez a Trin zhene (Válassz engem)című dalból készült, melyet szintén Stefanoval énekel. Az album legsikeresebb száma a Van nekem egy anyósom/Akarom, amely a második legnézettebb magyar videoklip a Youtube-on, Magyarországon egyedülálló módon több mint 2.000.000(!) alkalommal nézték meg (ez L.L. Junior 5. olyan videoklipje amelyet több mint 1.000.000 alkalommal néztek meg a Youtube-on, mely egyedülálló a magyar zenészek körében). Ennek köszönhetően 2008-ban szintén VIVA Comet díjra jelölték a legjobb férfi előadó kategóriában, amit akkor már megnyert.
2008-ban jelent meg hetedik albuma Nincs határ címmel. Az album első kislemeze az Össze tart a dal című dalból készült, amelyet Stefanoval és Nótár Maryvel énekel.
2009. májusában jelent meg az album második videoklipje, mely a Merre visz az út című dalból készült.A Dalhoz készült videóban a Magyar Honvédség is szerepel.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése