Debrecen – Neked, akinek a karácsonyfája alatt nem csak ajándék van, hanem természetesen apa és anya is, biztosan akad néhány olyan játékod, amitől megválnál azok kedvéért, akinek nincs igazi családja.
Adománygyűjtést szervez a Cívishír és a Sajtkukac Játszóház azon gyerekeknek, akik számára az lenne az igazi ünnep, ha az angyal a családot hozná el. Vagy vissza. Az önkormányzati fenntartású Reménysugár Gyermekotthonban egészen kicsik is vannak. Akiknek kimondva, kimondatlanul, de hiányzik anya. Az Ibolya utcai létesítményben élőket a gyámhatóság döntése alapján helyezték el. Szüleik, körülményeik alkalmatlanokká váltak arra, hogy biztonságban nevelkedhessenek. Vélhetően van olyan család, amelyik önhibáján kívül veszítette el gyermekét, de bele kell törődnünk, sok kicsinek bizony sokkal jobb helye van itt (felkészült szakemberek, higiénikus körülmények, vigyázó szemek és dédelgető ölek közelségében), mint eredeti otthonukban. A gyermekvállalást követően ugyanis sokan eladósodnak, elzüllenek, tetteikért börtönbe kerülnek. A Reménysugár sokat ad (próbálják például a testvéreket együtt tartani, igyekeznek a teljes, kiegyensúlyozott életet érzelmileg is megalapozni), azonban van munkaidő, ami lejár. Ami egy anya esetében nem fordul elő.
December 15-ig
Nekik, az akaratukon kívül elhagyott, sorsukra ítélt, kényszerűségből vagy jobb híján az államra bízott, de kifogástalan körülmények között nevelkedő gyerekeknek gyűjt karácsonyi ajándékokat a Cívishír és a Sajtkukac Játszóház. Készségfejlesztő, logikai, udvari, nagymozgásos játékokat, kifestőket, írószereket, tisztálkodó holmikat, jó állapotú ruhákat, cipőket (bármilyen méretben) szívesen fogadnak. (Egyedül plüss figurákat nem kérnek – ezt tartsuk tiszteletben).
Adományaikat december 15-ig a Sajtkukac Játszóházba (Cívis u. 18.) várjuk nyitva tartási időben:
Hétfő: 14.00-19.00
Kedd: 9.00-19.00
Szerda: 14.00-19.00
Csütörtök: 9.00-19.00
Péntek: 14.00-20.00
Szombat, vasárnap: 9.00-20.00
http://civishir.hu/hajdu-bihari-hirek/debreceni-hirek/gyulnek-a-jatekok-az-arvaknak/1204150759
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése